Esztergomi Várszínház: Kígyómarás

Szabó Magda:
KÍGYÓMARÁS
Az Újszínház és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukciója
Színpadra alkalmazta: Katona Imre és Pataki András


Időpont: 2026. július 3. péntek 20:30


Jegyár: 6.000 Ft/fő


Szabó Magda első színpadi műve saját regényének, az 1960-ban keletkezett Disznótornak a színpadi változata. A regény az írónő eredeti szándéka szerint – ahogy ő maga vallja – „rekviem anyám meggyötört gyermekkoráért, azért a Jablonczay Lenkéért, akinek úgy, olyan körülmények között kellett felnőnie, hogy minden hajlama szerinti, szabadba vivő útját elállta valaki, s akinek minden későbbi kudarcáért, elporlott lehetőségéért az a meggyilkolt gyermekkor a felelős.” A regény címmé tett központi motívuma, a disznótor, amelyre Tóthék készülődnek, a Kígyómarás című drámában csupán mellékes esemény lesz, valóban lényegi momentummá Tóthék szappanosműhelyének újranyitása válik. A műhely s vele a több évszázados hagyomány elvesztése, majd az újbóli önálló családi egzisztenciateremtés
reménye fogja közre azt a harminc évet, amelynek kiragadott kockáiból összeáll a Tóth család, illetve Tóth János tanító sorstragédiájának mozaikképe.


Özvegy Tóth Jánosné: Pásztor Edina Jászai Mari-díjas, m. v.
Tóth János: Beszterczey Attila
Tóth Sándor: Katkó Ferenc
Kémery Klára: Tarsoly Krisztina
Tóth Sára: Liszi Melinda
Jolán: Nánási-Veselényi Orsolya
Kémery Paula: Oláh Tánia m. v.
Szalai Gábor: Papp Attila m. v.
Iboly: Nádra Kitti
Andrea: Sziveri Emese II. szh.


Súgó: Kristály Alexandra
Ügyelő: Szepsi Szilárd
Díszlet: Pataki András
Jelmez: Kiss Kata
Rendezőasszisztens: Kiss Kata
Rendező: Pataki András Jászai-díjas


FONTOS TUDNIVALÓK


▸A belépőjegyek személyesen is megvásárolhatók a Tourinform Esztergom Irodában (Széchenyi tér 21.) nyitvatartási időben.


▸A megvásárolt jegyeket az előadás kezdete előtt legkorábban 30 perccel lehet érvényesíteni a helyszínen (kinyomtatva, vagy mobiltelefonról bemutatva).


▸A rossz idő miatti helyszínváltozásról érdeklődni az Esztergomi Várszínház Facebook-oldalán, illetve a +36 30 289 0379-es telefonszámon lehet!


▸A szereposztás változásának jogát a színház fenntartja! Az Esztergomi Várszínház általános szerződési feltételei IDE KATTINTVA tekinthetők meg.

Vásárold meg jegyed online!

Esztergomi Várszínház

2026.06.27. 20:30 - 22:00
60 hely elérhető
Kígyómarás (belépőjegy)
6 000 Ft/fő